Állattenyésztés

Állattenyésztés

Állattenyésztés Tangazdaságunk jelentős sertés-tenyésztést folytat. A telepen 2004 előtt magyar nagyfehér hússertés törzsállománnyal folyt a termelő munka, ma a Hampshire (Hungahib 39 vonal) és a mangalica tenyésztés vált jelentősebbé.
Szarvasmarha állományunk a hagyományos hazai fajtát prezentálja. Kíváló vérvonalból származó magyartarka tehenek szolgálják a technikus képzést, valamint látható nálunk magyar szürkemarha is. Jelenlétük a legelőre alapozott húsmarha tartást akarja bemutatni. (a képre kattintva bővebb információt olvashat)
	Mangalica sertések Magyartarka Hampshire A mangalica sertés mellett a Hungahib tenyésztés hampshire fajtáját alkalmazzuk.
	Racka schwarcz Juhaink szerényebb létszáma a fajtabemutatást, valamint az állatokkal való bánásmód elsajátítását szolgálja. Telepünkön a német feketefejű húsjuh és a hortobágyi racka látható
	Állataink döntően saját termelésű és keverésű takarmányokat fogyasztanak, gondozásukban diákjaink jól szervezett beosztási rendszerben az év minden napján részt vesznek, munkájukat a tangazdaságban a tanüzemet vezető házaspár irányítja, és szaktanár ellenőrzi.

 

Mangalica

A törökök kiűzése után az egykori hódoltsági területeken rendkívül kevés sertés maradt, hiszen a törökök vallási okokból nem fogyasztottak sertéshúst. A sertéstenyésztés a Felföldre és az erdélyi területekre szorult. Ennek ellenére már 1750-ből vannak adatok, mely szerint Sopron messze földön híres sertésvásárára az Alföldről hajtottak fel állatokat. A 18. század végén főleg a dunántúli területek és Ausztria között volt jelentősebb sertéskereskedelem, amelynek fő fajtája a bakonyi sertés volt, mert ez a fajta jól bírta a hosszú utat. A kereslet egyre fokozódott, s a kereskedők eljutottak Horvátországba is. Az onnan származó sertések kedveltebbek voltak a bakonyi sertésnél, mert több zsírt adtak és húsuk is jobb ízű volt. Szerbia fejedelme, Milos Obrenovics a szerb, az un. sumadia sertésekkel kezdett kereskedni, tenyészetet alapított, ahonnan a magyar birtokosok tenyészállatot is vásároltak. Ahogy a szerb kondákat áthajtották Magyarországon a soproni és győri állatvásárba, az óriási állományból kis rész elkallódott, megvásárolták, olykor ellopták, és ezek az egyedek keveredtek az itt honos disznófajtákkal. A lakosság körében egyre népszerűbb lett ez a zsírsertésfajta, amit akkor törökfajtának, rátznak, mangaritzának vagy mangalitzának is neveztek. 25 év alatt eljutott az ország minden részébe, s teljesen átalakította a sertésállományt. A bakonyi sertés az 1840-es évek közepére teljesen eltűnt. Pethe Ferenc 1814-ben már mint közönséges fajtáról ír a mangalicáról. 1833-ban József főherceg Kisjenőn tenyészetet alapított, ahova Milos herceg akkor már híres állományából vásároltak állatokat. Ezek a sertések fehér, göndör szűrű egyedek voltak, s Kisjenőn kereszteződtek az ott levő állománnyal. A többi magyarországi földbirtokos innen vásárolt tenyészállatokat, s így az ország területén több nagyhírű tenyészet is kialakult. Ilyen volt a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtokon létrejött tenyészet, amelyet 1865-ben alapítottak. Ezeknek a központoknak a segítségével létrejött egy viszonylag egységes populáció. A mangalica néhány nemzedék alatt annyira alkalmazkodott az alföldi viszonyokhoz, hogy igazi magyar fajtává vált. Amennyiben néhány példány elkerült innen, az idegen környezetben az utódokban jelentős eltérések alakultak ki. Az I. világháború után az elcsatolt országrészeken volt a mangalicaállomány nagy része, de az országhatárokon belül egy egységesebb, homogénebb populáció maradt. A mangalica jelentőségét jelzi, hogy Győrben és Kőbányán hízlalótelepeket hoztak létre. A kőbányai telep éves forgalma 1870 és 1894 között átlagosan 600 000 sertés körül volt. Ám ekkor már a gazdasági könyezet változásnak indult. Az erdőket, amelyek makkoltatásra alkalmasak voltak, kiirtották, a legelőket felszántották. Csökkent a zsírsertések iránti kereslet, viszont nőtt a hússertés iránti érdeklődés. Megjelentek a nyugati fajták, amelyek már nem külterjes, hanem belterjes gondozási módot kívántak. A legnagyobb csapás a fajtára az 1895-ben kitört sertéspestis volt, amely 20 évig tartott, és 4,5 millió sertés pusztulását okozta. Az elhullott állatok 95%-a mangalica volt. Ezután többé nem tudta visszaszerezni piaci pozícióit, állományának mérete egyre csökkent. Az 1927-ben megalakult Mangalica Tenyésztők Országos Egyesülete célul tűzte ki a fajta fejlesztését. A törzskönyvezés irányelveit és szabályait Rácz Mihály, az állattenyésztéstan tanára dolgozta ki, és ez kisebb változtatásokkal a mai napig érvényben van. A II. világháború újabb tragédiát jelentett, a mangalicák száma ettől kezdve folyamatosan csökkent. 1960 után már 1000 példány sem volt, a legveszélyeztetettebb sertésfajták közé került. Fordulópontot az 1990-es évek eleje jelentett, amikor újra elkezdték a mangalicát szervezetten tenyészteni. Újra megalakult a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete, és megkezdődött a fellelt példányok törzskönyvezése, továbbtenyésztése. Ma a mangalica már nem veszélyeztetett, s ebben szerepe van nemzetközi sikerének is: jó minőségű húsa az alapja a világhírű spanyol serrano sonkának.

Típusai:

• Szőke mangalica: a leggyakoribb változata. Jól hasznosítja a táplálékot, kül- és belterjes tartása egyaránt alkalmas. Zsír- és hústermelésre is bevált. Sok változata ismert, hiszen a fajtára hatott a táplálék, a tartás sokfélesége.
• Vörös mangalica: a szőke mangalica és a göndör szőrű szalontai sertés keveredéséből jött létre, valamivel nagyobb súlyú és szaporább a szőkénél. * Fecskehasú mangalica: a szőke és a fekete mangalica kereszteződéséből jött létre, hasa szőke, háta fekete. Kisebb termetű, de szaporább, mint a szőke változat.
• Fekete mangalica: az ország déli részén volt jelentős. A szerémségi fekete sertés és a szőke mangalica kereszteződéséből jött létre, jobb ellenállóképességű, de gyengébb termelési tulajdonságú volt, mint a szőke változat. A 20. század elején kipusztult.
• Vadas mangalica: igen ritka változat, elsősorban hegyvidékeken volt jellemző, valószínűleg a szőke mangalica és a vaddisznó véletlen kereszteződéséből jött létre.

 

Magyartarka

A magyartarka tipikus kombinált (kettőshasznosítású) fajta, amely egyesíti magában aminőségi tejtermelés (magas tejzsír- és tejfehérje-tartalom) és hústermelés (kiváló vágóértékkorszerű húsminőség) iránti napjainkban támasztott igényeket. Bocsor Géza (A magyartarkamarha, 1960 Akadémiai kiadó) szerint a magyartarka épp olyan sajátos terméke a magyarföldnek és a magyar népnek, mint a kultúrája. Sokoldalú hasznosíthatóságának ésformálhatóságának okát kialakulásának történetében kell keresnünk. Kevés olyanszarvasmarha fajta létezik a világon, amelynek kialakulásában annyiféle fajta vett volna részt,mint a magyartarkáéban. E fajták előnyös tulajdonságait magába olvasztotta és kiküszöbölteazokat, amelyek az adott ökológiai és közgazdasági környezetben létét veszélyeztették.
Kialakulása és elterjedése szorosan összefügg hazánk utóbbi 300 éves történelmével. Az első zömében szimentáli és kisebb részben pinzgaui tehenek a XVIII. században Bajorországból, Würtenbergből, Nassauból és Luxemburgból érkező bajor telepesek révén kerültek a királyi Magyarország területére. Így különösen Tolna és Vas megyék területén az őshonos magyar szürke mellett kezdtek megjelenni a túlnyomó részben szimentáli vérségű tehenek. Jelentős mértékű elterjedésének ekkor még gátat szabott az ország fejletlen (külterjes) mezőgazdasága. Döntő fordulatot jelentett a XIX. század második felében tapasztalható gazdasági fellendülés. A tej és tejtermékek iránt mutatkozó fokozódó kereslet utat nyitott a korszerű, magasabb termelőképességű, de egyben jóval igényesebb kultúr fajták előtt, amely megkövetelte a hazai mezőgazdaság korszerűsítését, és a tejfeldolgozói háttér megteremtését. Ezt az igényt szentesítette az 1894. évi XII. t.c. alapján készített törvényhatósági állattenyésztési szabályrendelet, valamint tenyészkerületi beosztás. Eszerint a Dunántúlon a szimentáli (tájfajták kialakulása), az Alföldön a magyar szürke, a Felvidéken a pinzgaui, az Erdős-Kárpátokban pedig a borzderes fajta bikáit lehet köztenyésztésben felhasználni. A két világháború között az ország szarvasmarha állományában növekedett a magyartarka részaránya, amely 1942-re elérte a 83 %-ot (1,9 millió). A céltudatos tenyésztőmunka következtében az értékmérő tulajdonságok fokozatosan konszolidálódtak, a fajta tej- és hústermelő képessége pedig világszerte elismerést váltott ki a zarvasmarha tenyésztők körében (pl.: a Mezőhegyesi Királyi Ménesbirtok magyartarka állományának 5569 kg-os laktációs tejtermelése).

Mivel a II. világháború az ország szarvasmarha állományát döntően kitevő magyartarka létszámának több, mint háromnegyedét elpusztította, a tenyésztést gyakorlatilag a nulláról kellett újra kezdeni. Ezt szolgálta az akkori földművelésügyi miniszter 1950-ben meghozott rendelete, amely szerint a magyartarkát kettős hasznosítású (tej-hús típusú) fajtaként kell továbbtenyészteni, és szimentáli bikákat csak korlátozott számban lehet a nemesítés során felhasználni. Az 1972-ben meghirdetett, és többé-kevésbé tudatosan végrehajtott kormányprogram következtében a magyartarka létszáma drasztikusan lecsökkent. Jelenleg a termelésellenőrzött aktív populáció 17213 egyed ( a termelésellenőrzött tehénlétszám 7,3 %-a), amely rendkívül hátrányos a fajta versenyképességének fenntartása szempontjából.

 

 

Hungahyb vonalak

Nagyfehér anyai vonal:

Kimagasló szaporasági teljesítményre, hízékonyságra és szervezeti szilárdságra nemesített vonal. A keresztezésben anyai partner. A vágóérték növelése csak oly mértékben kívánatos, hogy ne menjen a szaporasági és szervezeti szilárdsági tulajdonságok rovására. Keresztezve vagy önmaga az árutermelő telepek ideális kocaalapanyaga.

Jellemzői:

Közepesen hosszú törzsű, közepesen dongás mellkasú, szilárd hát-, és lábszerkezetű, jó konstitúciójú. A comb és lapocka izmoltsága szintén közepes. A vonalnál minimálisan elvárt a 7-7 db egészséges csecsbimbó, azonban a szelekció során törekedni kell a 8-8 db-os szint elérésére. Szőrzete fehér színű, finom, testhez simuló, bőre halvány rózsaszín. A fej a törzzsel arányos, a fül felfelé, élőre álló. Vérfrissítése elsősorban a hazai MNF populációból, vagy import tenyészsüldők beszerzésével lehetséges. Az utóbbi időkben egyre jelentősebbé vált a génmigráció szempontjából az import mélyhűtött sperma alkalmazása. Elsősorban Norvégia, Finnország, Észak-Írország, Németország populációi adják a genetikai előrelépés lehetőségét. Kiváló húsminőséget nyújtó, stressz rezisztens vonal.

Lapály anyai vonal:

Kimagasló szaporaságra és jó vágóértékre nemesített vonal. Fontos, hogy a tenyésztési programban résztvevő nagyfehér anyai partnerrel jól kombinálódjon. Mind önmagában, mind pedig F1-es konstrukcióban az árutermelő telepek ideális anyai vonala.

Jellemzői:

Nagy ráma, hosszú törzs, feszes hát. Jó konstitúció. Izmolt lapocka és comb. Fej a törzzsel arányos, könnyű. A fül tőben megtört, előre lógó. Szőrzete fehér, finomszálú, bőre halvány rózsaszínű, pigment mentes. A stressz mentességet a lehető legrövidebb időn belül el kell érni. A vonal szekciója során alapvető szempont a funkcionálisan jól működő 8-8 db csecsbimbó. A lapály vonal javítása a belföldi kimagaslóan jó termelési eredményekkel rendelkező üzemekből, illetve import populációk egyedeivel végrehajtható. Import állatok tenyésztésbe állítása során elengedhetetlen követelmény a homozigóta stressz mentes státusz. Import állatok származási országai: Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia, Németország, Anglia.

Nagyfehér X Lapály (F1) kocasüldő:

Kimagasló szaporasági teljesítményre és szervezeti szilárdságra nemesített vonal. A heterózis hatás miatt ellenálló képessége jobb, mint az alapvonalaké.

Jellemzői:

Közepes ráma, hosszú törzs, feszes hát, izmolt lapocka és comb. Fej a törzzsel arányos, könnyű. A fül megtört, félig előre hajló, de lehet kissé felálló is. Szőrzete fehér, bőre halvány rózsaszínű, pigment mentes. Jó konstitúcióval, és erős lábszerkezettel rendelkező egyedek. Jó anyai tulajdonságainak kifejezéséhez elengedhetetlen a min. 7-7 jól működő csecsbimbó.

Pietrain apai vonal:

Intenzív hústermelésre nemesített vonal, mely jól tükrözi az apai partnerrel szemben támasztott követelményeket.

Jellemzői:

Közepes törzshosszúságú, széles, hengeres törzsű, megfelelő rámával. A lapocka, a karaj és a comb izmoltsága kimagasló, kedvező, extrém. A far „barázdált”, a bőr finom, feszes, az izmok tónusa jól látható. A fej inkább kicsi, finom, a lógó toka nem kívánatos. Színe szabálytalan tarka, szürke, fehér, esetleg vörös testfelület, szabálytalan pigmentált foltokkal. A szőr finom, néha lehet hiányos növekedésű, de ez nem kívánatos. A rövid, alacsony egyedek a tenyésztés során nem kívánatosak. Apai partnernél nem kritérium a csecsbimbók magas száma, de a minimálisan elvárható szint; 6-6 működőképes csecsbimbó. Javítására belföldről a legjobb vágóértékű hazai Pietrain populációkból, míg importja főleg Németországból illetve Belgiumból lehetséges.

Hampshire apai vonal:

Tömeges, rámás, nagy növekedési eréllyel rendelkező fajta. A csontozat rendkívül szilárd, robosztus megjelenés.

Jellemzői:

Középhosszú törzs, enyhén ívelt vagy egyenes hát, jól izmolt combok és lapockák. A has feszes. A csontozat szilárd, robosztus, a lábvégek tiszták, kemények. Színe szabályos tarka, alapszíne fekete, a maron és a lapockán egy fehér öv jellemzi. Előfordul, hogy a hátsó végtag csánk alatti része is fehér. A körmök feketék, a pigment mentes végtagokon viaszsárgák. A fej arányos a törzzsel, a túl durva és túl finom, valamint a hosszú fejforma nem kívánatos. A fülek kicsik, felfelé állók. A nyak és a mar rövid, de jól izmolt, a toka száraz. Mindkét oldalon legalább 6-6 fejlett csecsbimbóval rendelkezzen. A vonal javítása főként importból történik, homozigóta stressz mentes populációkból, főként Dániából és Svédországból.

Hungahib – 39 apai végtermék vonal

Hústermelésre és szervezeti szilárdságra nemesített vonal kiválóan kombinálódik a nagyfehér, a lapály, valamint ezen vonalak keresztezési partnerével (F1).

Jellemzői:

Középhosszú törzs, közepes rámával, egyenes, jól izmolt, feszes hát. Kiválóan izmolt karajjal, combbal és lapockával. A has feszes, a csontozat szilárd, robosztus, a lábvégek tiszták. Szabálytalan tarka, alapszíne fehér, a maron és a lapockán fehér öv jellemzi, amely a törzs feléig is terjedhet. Gyakori a fehér orr rész is. A fej arányos a törzzsel, a nyak és mar rövid, jól izmolt. A toka száraz. 6-6 csecsbimbó az elvárt szint.

KLASSZIKUS KERESZTEZÉSI SÉMA:

 

Hortobágyi racka

Tenyésztési cél:
Az őshonos fajta genetikai képességének megőrzése, eredeti genetikai varianciájuk fenntartása. A fajtának jelenleg gazdasági haszna kevés, elsősorban génmegőrzés céljából tartjuk fent.

Fajtajelleg leírása
A fej a törzshöz viszonyítva közepes nagyságú, általában az anyáknál száraz, finom, megnyúlt, kosoknál szélesebb és durvább. A fejtető enyhe átmenetet képez a homlok és a nyakél között. A koponya elég széles, és az arci rész erősen elkeskenyedő. Az arcél anyajuhokon megközelíti az egyenest, de a kosok finom félkosfejjel bírnak. A fülkagylók nyugalomban vízszintesen és oldalt tartott helyzetben vannak, figyeléskor kissé felfelé irányulóak. A fülkagylók általában közepes nagyágúak, de előfordulnak kisebb (4-5 cm) fülű egyedek is.
A szarvak dugóhúzószerűen pödröttek, anyáknál rövidebbek és kisebbek, a kosoknál hosszabbak és durvábbak. Az anyajuhok szarvai "V" alakban felfelé állóak, a kosoké tágabb terpesztésű. A szarvak hossza anyáknál 30 cm, a kosoknál 50 cm átlagosan. A szarvak tengelye kosoknál 90-110, az anyáknál 50-60 fokos szöget zár be.
Az ajkak közepes finomságúak; a szemek közepes nagyságúak és élénkek. A fejtartás és a nyakállás tetszetős, bátorságot, éberséget árul el. A nyak közepesen izmolt és ráncmentes. A törzs parlagi jellegű; a hát éles és keskeny; a mellkas mély, de kissé lapos bordázatú. A far enyhén lejtős, közepes szélességű, hosszúságú és izmoltságú. A has kosoknál hengeres, anyáknál terjedelmesebb. A tőgy jól fejlett és csupasz. A lábak vékonyak, az inak acélosak, a csülkök szilárdak, a csontozat erőteljes.
Az izomzat ösztövér, de tömör. Farban némi túlnőttség mutatkozik. A vérmérséklet élénk, kissé ideges, ebből kifolyólag magatartása bizalmatlan. A test felépítése szabályos és tetszetős, mozgása gyors, ügyes és harmonikus. A lábak hosszúak, a könyökizület magassága (Bieler pont) mindig jóval több a marmagasság felénél.
A bőr tömör, rugalmas. Gyapja durva, 120-200 mikron közötti.
A bunda tincses szerkezetű, "kevert gyapjú" csak a nyakat és a törzset fedi, a fej és a lábak rövid, fényes fedőszőrökkel borítottak. A has rendszerint csupasz, a bunda színe fehér vagy fekete.
A magyar rackajuh testsúlyát tekintve közepes nagyságú a rackajuhok csoportjában. Az anyák súlya 35-45 kg, a kosoké 55-75 kg.
Jellemző, mint minden parlagi fajtára, hogy a hím ivarú egyedek jóval nagyobbak és kifejezettebb ivarjellegűek a nőivarú egyedeknél.
Általában évente egyszer elletik és ez tél végére, kora tavaszra esik. Ikerellések 5-15% gyakorisággal fordulnak elő. Tejtermelése alapján a tejtermelő juhok közé sorolhatjuk, a bárányok elválasztása utáni időszakban még 60 liter tejtermelésre képesek.
A marmagasság anyajuhoknál 66 cm, kosoknál 72 cm átlagosan. A törzshosszúság a marmagassághoz viszonyítva 112%, az övméret 127%, a szárkörméret 11%.

Fehér színváltozat
A pofa és a lábak szőre rövid, fényes barna színű (idősebb korban a pofák kifakulnak), a gyapjú sárgásfehér színű. A bőr pigmentmentes. A szarvak viaszsárgák, a körmök sötétviasz-sárgák vagy sötétbarnák. A fehér színű kosoknál igen gyakran találkozunk olyan egyedekkel, amelyeknek szarvában egy-két sötét csík húzódik végig. Az ajak és a szájpadlás sötét árnyalatú rózsaszín, rajta elég gyakran pigmentfoltok is találhatók. A gyapjú tincses szerkezetű, hullámos lefutású, nyírás előtt a "földig ér", a leghosszabb fürtök elérik vagy meg is haladják a 30 cm-t. A bárányok színe születéskor barnás-sárga, azaz a fej, a nyak, a lábak és a törzs elülső része barna, a többi testtáj sárgásfehér, de előfordul születéskor teljesen barna bárány is.

Fekete színváltozat
A pofa és a lábak szőre rövid, és fényes fekete. A gyapjú egyaránt fekete. A bárányok születéskor fényes fekete színűek, a gyapjú rövid és igen göndör csomókat alkot, szépségben megközelíti a fekete színű karakul bárányokét. Nyár folyamán nap hatására előfordul, hogy a szálvégek kivörösödnek. Idősebb korban őszülés (darusodás) következik be, amely a bundának szürke árnyalatot ad. A szarvak és a körmök sötét palaszürkék vagy feketék. Az ajak, a szájpadlás és a nyelv sötétszürke (pigmentált). A gyapjú tincses szerkezetű és tágan ívelt, a fürtök hosszúsága azonban nem éri el a fehér színváltozatét.
Kisfokú tűzdeltség idősebb korban a száj körül és lábakon megengedett.

Törzskönyvbe kerülést kizáró okok:
- törzskönyvbe kerülés paramétereinek nem teljesülése
- a fajtára jellemzőtől eltérő általános küllemi és gyapjúhibák
- fehér színváltozat esetén a testen lévő sötét (fekete) foltok, a már fiatal korban világos vagy tarka pofa és lábak, a gyapjús láb, sötétszürke pofa és lábak; szarvatlanság vagy a fajtajelleg leírástól eltérő súlyos szarv hibák
- fekete színváltozat esetén fehér folt a testen, fejen vagy a farok végen; a már fiatal korban (3 év előtt) fellépő darusodás; a karakul jellegű, lapos és nagyobb szőr csigák a bárány prémjén; szarvatlanság vagy a fajtajelleg leírástól eltérő súlyosabb szarv hibák.

 

Német feketefejű

Tenyésztési cél:
A fajta tisztavérben történő fenntartása, megőrizve a származási hely szerinti tenyésztési és termelési tulajdonságait. Szelekciós szempont a fajta szaporaságának és súlygyarapodó képességének javítása. Tenyésztésének célja elsősorban, kizárólag végtermék előállításhoz terminál apai partner biztosítása, a végtermék hízóbárányok és azok vágóértékének javítása.

A fajtajelleg leírása:
Erős csontozatú húsfajta. Feje közepesen széles, kissé durva, homlokig benőtt matt fekete színű. A koponya széles és lapos, mindkét nemben szarvatlan. Fülei hosszúak, erősek és vízszintesen állók. Lábak szabályos állásúak, csánkig gyapjúval fedettek, középhosszúak. Nyaka hosszú, széles és izmolt. Mély, széles, hengeres törzs, hosszú, egyenes, feszes hát. Széles, szilárd, jól izmolt ágyék, hosszú és széles medence jellemzi. Mélyen lenyúló, izmolt külső és belső combok. Crossbred gyapja közepes hosszúságú, fehér színű, a testét egyenletesen fedi, kivéve a hasat, mely csak gyengén benőtt. A gyapjú finomsága 30-38 mikron.

Törzskönyvbe kerülést kizáró okok:
- törzskönyvbe kerülés paramétereinek nem teljesülése
- általános küllemi és gyapjú hibák
- fajtastandardtól eltérő gyapjújelleg
- szarv vagy szarvkezdemény
- tűzdelt gyapjú
- fehér folt a fejen vagy a lábon.